KOTLÁS ÉS A KOTLÁS BEFEJZÉSE

A kotlás a tojótyúk szervezetének természetes szaporodási folyamata, amely a következő generációt hivatott világra hozni, tojni is ezért tojnak a tyúkok. Mindezt a hormonok szabályozzák, és számos tényező befolyásolja. A kotló tyúkok azonban nem tojnak, és egy (több héten át tartó) kotlás több tucat tojás elvesztését jelenti a gazdának.

A termelő tojókat arra tenyésztik, hogy minél több tojást tojjanak, a kotlás pedig nem kívánatos. A generációk során a kotlás a kiválasztás révén megszűnik, meglehetősen ritka lesz, de különösen a kevésbé megszokott hibridkombinációk vagy „színek” gyakrabban kotlanak.

Ha nem kotlanak, vagy éppen ellenkezőleg, fejlett az anyai ösztönük, ez fajtatulajdonságuk – például a hagyományos fajtáknál, különösen a nehezebb vagy törpe fajtáknál ezek a természetes reflexek megmaradnak, és a tyúkok gyakrabban vagy nagyon gyakran kotlanak. Bizonyos számú tojás lerakása után a tyúk hajlamos leülni – elkezd kotlani (hangja jellegzetes „kot-kot”-ra változik), a keltetési időszak alatt (21 nap) a tojásokon ül, majd körülbelül egy hónapig gondoskodik a kikelt kiscsibékről.

Ha a tyúk kotlása nem kívánatos (márpedig szinte mindig az – hacsak nem akarunk saját csirkéket keltetni), akkor már kezdettől fogva nem szabad lehetőséget adni a tyúknak az ücsörgésre – különösen nem szabad, hogy tojófészke legyen. A legjobb, ha elkülönítjük a többi tyúktól, szellős ketrecbe helyezzük (a kotlásról leszoktató ketrec), ajánlott kiakasztani a „levegőre”, akkor a tyúknak nincs nyugalma, hogy leüljön és lehűljön (a kotló tyúknak magasabb a testhőmérséklete), korlátozzuk az etetését néhány napig.

Hormonális készítmények is adhatók a kotlás megelőzésére – de ez általában nem kívánatos kisüzemi körülmények között.